települések, üdülőhelyek

zakynthos (zante) város

A gyönyörű Zakynthos város kanyargós, szűk utcácskáival, tágas, fenséges tereivel vár. Barátságos, teraszos kávézók hívogatnak egy jó frappé vagy egy finom fagylalt elfogyasztására. Ha pedig leszáll az este, csillogó, nyüzsgő helyszínné változik a város, az ékszerüzletek egyedi arany-és ezüstékszereket kínálnak, bőrdíszművesek kabátokat, öveket, táskákar árusítanak, a világcégek üzletei márkás árucikkeket forgalmaznak. Az ajándéküzletek helyi specialitásokat is árulnak: sajtokat, olívaolajat, nugátot és helyi mézet, szárított fűszereket és mutatós kerámiákat. Akár a kultúra, akár a természet vonzza az érdeklődőket, mindenki szívét megérinti az itt szerezhető emlékek sora.

 

Zakynthos város a várhegy lábánál terül el, nyugaton a tenger övezi. 1953-ban egy földrengés megsemmisítette az épületeket. Az újjáépítés tökéletesen rekonstruálta a korábbi stílust, amely vegyítette a velencei hatást a neoklasszicistával, fűszerezve néhány sajátossággal. Az antik korban a település a hegy csúcsán helyezkedett el, ám a népesség növekedése a várost a hegy lába felé terjesztette. Mivel ez a terület is szűknek bizonyult, a part mentén növekedett tovább a város. A kereskedelem növekedése és a megállíthatatlan fejlődés találékonyságra ösztönözte a szigetlakókat. A partközeli területeket feltöltötték, hogy minél nagyobb teret nyerhessenek. Ennek a munkának az eredménye a Solomos tér, illetve a Szt. Nicolas templom a Mole szigeten, amelyet híd köt össze a várossal. A Solomos tér a város legnagyobb tere, mely elegánsan tagolt fasorokkal és virágágyásokkal, egy- és kétszintes arisztokratikus épületekkel övezett. Itt található a görög nemzeti költő, Dionysios Solomos emlékműve is. Esténként itt, a tér központjában az emberek időt szentelnek egy kellemes sétára. Szintén itt található a Szt. Nicolas temlom, amelynek velencei homlokzata épen maradt, külsejét pedig korhűen helyreállították. A Solomos tér másik impozáns épülete a Bizánci Művészetek Múzeuma. A Rouga utca a főváros régi és mostani központja, egyben főútja is. Évszázadokon át ez volt a kereskedelmi centrum, máig megőrizte a helyzeti fontosságát.

 

Napjainkban ez a környék foglalja magába a város legfelkapottabb üzleteit. A főváros másik legfontosabb utcája a Strata Maria, amely a Solomos tértől a tengerparton halad egészen a Szt. Dionysios templomig. A templom névadója egyben a sziget védőszentje. A Strata Maria a nap minden órájában igen forgalmas: a kompról kiáradó emberek, az üzletek kirakatait nézegető turisták és az este enyhet adó óráiban itt sétáló helybeliek egyaránt zsongó tarkabarkaságot visznek a sziget életébe. Szintén a Strata Marián található a kompjegypénztár és a buszpályaudvar. A Szt. Dionysios templom névadója a XVI-XVII. sz. fordulóján szerzetesi életet élt a Zakynthostól délre fekvő Strofades szigetén, a világtól elvonultan. Élete során a Szentföldre igyekezett, amikor Éjina püspökévé választották Athénban. Rossz egészségi állapota miatt azonban vissza kellett térnie Zakynthosra. A temlomban álló ezüst szarkofág, amely maradványait tartalmazza, Diamantis Bafas munkája. Az ő ünnepét augusztus 24-én tartják, amikor misét celebrálnak és relikviáit körbehordozzák a városban. A hegyen felfelé haladva a Filikoni Szt. György templomot találjuk. A hegy magasabb része Bochali, ahonnan csodás kilátás nyílik az alant elterülő városra, kávézók, éttermek várják a kitikkadt utazókat. Akit a történelmi emlékek érdekelnek, megtekintheti a Tengerészeti Múzeumot vagy a velencei erőd maradványait.

galéria

tsilivi

Tsilivi, a második legnagyobb üdülőközpont a szigeten, Zakynthos várostól 6 km-re helyezkedik el, észak-keleti irányban. A helyi buszjáratok sűrűn kötik össze a fővárossal. A legdinamikusabban fejlődő településen sok kis üzlet, étterem, bár, illetve szórakozóhelyek találhatóak. "Kék-Zászlós" aranyhomokos-aprókavicsos tengerpartja 2 km hosszan terül el, fokozatosan mélyülő, kristálytiszta tengervize vonzza az idelátogatókat.

galéria

laganas

A Zakynthosra látogatók körében nagy népszerűségnek örvend Laganas, így ha itt szeretnénk megszállni, jó, ha időben foglalunk szállást, ugyanis a szálláshelyek nagy részét jóval előre lefoglalják. A hosszú, mintegy 9 km-en elnyúló partszakasz remek kikapcsolódást nyújt mindenkinek.
20 évvel ezelőtt Laganas csak egy kis falucska volt, mára a legnagyobb és egyben legnyüzsgőbb üdülőhely a szigeten. Ha csendesebb kikapcsolódásra vágyunk, nem Laganas a legjobb választás.


Laganas-nak van a legnagyobb strandja a szigeten, amelynek egy része védett terület, és a teknősök egyik természetes élőhelye.
Az öbölben 3 kis sziget található. A legnagyobb a sokak által Teknős szigetnek is nevezett Marathonisi szigete, ahová könnyedén átcsónakázhatunk Laganas-ból. Ezen a részen találunk elhagyatottabb partszakaszokat. A másik egy kisebb sziget, Aigos Sostis. Itt található Zakynthos egyik legjobb bárja, a Cameo bár. A harmadik pedig az öböl északi részén fekvő érdekes sziklaforma, Pelouzo szigete.
A városban áprilistól októberig folyamatosan lüktet az élet: bárok, night club-ok, tavernák, és egyéb szórakozási lehetőségek szinte végtelen sora várja az idelátogatókat, alkonyattól pirkadatig.


Laganas-ban többnyire gyorsételek közül válogathatunk, úgyhogy ha egy igazán jót akarunk vacsorázni, érdemes ellátogatni a közeli Kalamaki városába, valamint Zakynthos-ba, ahová rendszeresen járnak buszok.
A város ugyan szórakozási lehetőségekben igen gazdag, a vízisportok szerelmeseinek nem a legmegfelelőbb választás, hiszen a természetvédelmi intézkedések miatt ezek a sportok itt tiltottak. Laganas a sziget party-központja. :) Laganas a felhőtlen kikapcsolódás és szórakozás fellegvára a szigeten.

galéria

keri

Keri, a sziget délnyugati oldalán egy festői kis öbölben helyezkedik el, szemben Marathonissivel (Teknős-sziget), 17 km-re a fővárostól és 14 km-re a sziget repülőterétől. Keri a sziget egyik legjobb célpontja lehet a természetet és a csendes üdülőhelyeket kedvelő, pihenni vágyó utazók körében. Tengerpartja sziklás-homokos, fokozatosan mélyülő.

galéria

argassi

Argassi mindössze 4 km-re található a sziget fővárosától. A település az egyik legnépszerűbb a turisták körében, sok kis üzlet, taverna és bár várja az idelátogatókat. Sekély, homokos-aprókavicsos tengerpartja kiváló úticél lehet kisgyermekkel utazó családoknak, és a vízisportok szerelmesei is a lehetőségek széles tárházából válogathatnak. A közelben találjuk a helyiek között is nagy népszerűségnek örvendő Porto Zoro és Porto Roma strandok.

galéria

alykanas

Az Alykes-öböl déli részén fekvő Alykanas városát gyönyörű homokos tengerpartja tette kedveltté az idelátogatók körében. Bár Alykanas és Alykes mára szinte teljesen egybeolvadtak, két különálló tengerpartjuk van, az északi oldalon kikötőt, míg a délin hosszabb homokos partszakaszt találhatunk.
Innen származnak azok az érdekes régészeti leletek (mükénei kerámia), amelyek alapján arra következtethetünk, hogy itt helyezkedett el az ősi Arcadia városa.

galéria

alykes

Alykes város nevét egy, a szigeten hosszú ideig működő sógyárról kapta. Mára a sziget egyik legkedveltebb üdülőcentrumává nőtte ki magát.
A vízisportok kedvelőit itt is számos lehetőség várja, egyebek mellett jet-ski, vízisí, vagy siklóernyőzés a víz felett.
A sziget északi és déli része közötti átmenő forgalom fontos csomópontja a város, emellett a Zakynthos várostól északra fekvő terület legszebb strandjait is itt találjuk. A hosszú partszakaszt egy móló szeli ketté, innen indulnak a helyi halászok a vízre.
A ciprusokkal borított dombok, a sómezők és a keskeny homokos strandok mind kiválóan alkalmassá teszik a vidéket túrabiciklizések és nagy kirándulások szervezésére is. A kőhidat az angolok építették a brit megszállás idején.

galéria

kalamaki

Kalamaki a sziget egyik legnépszerűbb üdülőhelye, jóval nyugodtabb és csendesebb nagy és nyüzsgő szomszédjánál, Laganas-nál.
Öblének hosszú homokos tengerpartja és sekély vize miatt ideális nyaralóhely családok számára, az egyetlen tényező, amely olykor megzavarhatja itt a nyugalmat, egy repülőgép útvonal, amely pontosan Kalamaki felett halad el. Amikor a szél a falu felé fúj, hallani a guruló gépek motorjának zaját.  
Kalamaki másik fő vonzereje az itt található remek éttermek, bárok, klubok sokasága. Feltétlenül érdemes kipróbálni a nagyszerű Byzantino Club-ot a hegyekben, ahonnan a kitűnő szórakozás mellett gyönyörű kilátás nyílik az öbölre.
Mivel az üdülőhely része a Zakynthos Marine Park-nak, kiválóan alkalmas a teknősök megfigyelésére. A veszélyeztetett fajok megóvása érdekében hozott intézkedések részeként a vízisportokat megtiltották ezen a területen.

galéria